Gyömrőn élő Apáczai-Csere János-díjjal kitüntetett nevelésfilozófia-történész, elméleti pedagógus. iskolaigazgató, alkotó rajztanár, drámapedagógus, újságíró, színházi rendező, díszlettervező.
2003-tól három iskola irányító munkája mellett három Pest vármegyei városban is – Vecsésen, Kistarcsán és Monoron – amatőr színházat szervezett. Társulatait többnyire amatőr szereplőkből szervezi, produkciónként rendszerint megnyerve néhány népszerű profi színművészt (Bessenyei Emma, Galkó Balázs, Helyey László, Molnár Zsuzsa, ifj. Mucsi Sándor, Pelsőczy László, Pécsi Ildikó, Varsa Mátyás).
Darabjait, amelyeknek nemcsak rendezője, de díszlet- és jelmeztervezője is, 2012-2018 között olyan jeles határon túli művészeti intézményben is bemutatták, mint a Nagyváradi Szigligeti Színház, a Kassai Thália Színház, a Beregszászi Illyés Gyula Színház, a Losonci Kármán József Színház vagy a Lendvai Kulturális Központ, de tanítványaival – egy német nyelvű mesejátékkal – szerepelt Németországban és a Budapesti Thália Színház nagyszínpadán is.
2020-ban az Új Nemzeti Kamara Színház társulata mutatta be Prókátorok című egyfelvonásos bírósági komédiáját. Utóbbi színházi műhely munkájába néhány díszlettervezéssel, illetve –kivitelezéssel is bekapcsolódott.